Hallottad már a történetet az erdei állatokról, akik elhatározták, hogy iskolát alapítanak?
Itt most csak egy rövidített változatát szeretném elmesélni a George Reavis-től származó történetnek.

Az erdei állatok iskolát szerettek volna szervezni.
Lelkesen meg is alapították az iskolát a következő kötelező tárgyakkal: úszás, mászás, futás és repülés.
A kacsa nagyon ügyes volt úszásban, a saját tanáránál is ügyesebb, de futásban és repülésben csak elégséges osztályzatot tudott szerezni. Ezért ezt a két tárgyat gyakorolta sokat, korrepetálásra járt, mígnem ugyan feljött közepesre futásban, de az úszóhártyája úgy tönkre ment, hogy már úszni sem tudott olyan jól, abból is közepes lett… de a közepes az az iskolában elfogadott volt, nem is zavart senkit… a kacsán kívül.
A nyuszi év elején futásban osztályelső volt, de szegény idegösszeroppanást kapott, annyit dolgozott azon, hogy úszásban ne bukjon meg.
A mókus mászásban volt kitűnő, amíg teljesen frusztrált nem lett a repülő óráktól. A fa aljáról kellett volna a tetejére repülni és addig addig próbálkozott, míg izomláza lett és így már mászásból se tudott jelesre teljesíteni.
A sas problémás gyerek volt és sokat kellett büntetni. Mászó órán mindenkinél gyorsabban jutott a fa tetejére, de ragaszkodott a saját módszereihez, ami azt jelentette, hogy egyszerűen felrepült a fa tetejére. Sehogyan sem akarta megérteni, hogy ha eléri a célt (mármint feljutni a fa tetejére), akkor miért szidja őt mégis a tanár bácsi.
A prérikutyák nem akartak részt venni az oktatásban, helyette -más résztvevőkkel együtt- saját magán iskolát alapítottak.
Van a történetnek tanulsága?
Talán, hogy nem kell minden gyereknek egyformán teljesíteni az összes tantárgyból. Logikus… Elkerülhetetlen a mai világunkban, hogy minden gyermek tudjon olvasni, írni, számolni. De tényleg szükség van arra, hogy minden tanuló a kémiával vagy a fizikával töltsön el rengeteg időt, ahelyett, hogy arra összpontosítana, amit szívesen csinál?